Boldogság? Úgy hittem sohasem létezett.
Az Indián Nyár mégis megérkezett.
Folyékony aranyát balzsamként hozta,
Fénylő ezüstjét belém árasztotta.

Meggyötört lelkem csak félve remél.
Bízni, hogy igaz: most gyémánttal felér.
Már érezni fél, kit háromszor megcsaltak.
Bár ártatlan volt, mégis csak elhagytak.

Én összezárt kagylóként szültem a kincsem,
S jöttödre feltártam megsebzett szívem.
Mert Te hoztad nekem az Indián Nyarat,
Ezüsttel áttörtél százéves falat.

Az apró gyöngyszemem napfényre került,
Szerelmed lángjától lassanként felhevült.
Most kezedben tartod, s ha igazi Neked,
Törékeny életét meg kell védened.

Óvnod kell hidegtől a vágyaid tüzével,
Elemi erőktől, karod erejével.
Táplálnod is kell a bizalomkenyérrel,
Így érted fog fényleni igaz lényével.
(Hajdú Ildikó)